Így rövidítheted 2 hónappal a fűtésszezont - a passzív ház titka
2016. március 10. írta: Fűtőmester Attila

Így rövidítheted 2 hónappal a fűtésszezont - a passzív ház titka

Sokan hálásak lennénk azért, ha a fűtési szezon első és utolsó hónapjában egyáltalán nem kellene bekapcsolnunk a fűtést! Ezt a lehetőséget ígérik a passzív házak, vagyis azok az épületek, amelyek passzív módon hasznosítják a nap energiáját. Ha építkezni készülsz, feltétlenül olvasd el, de azoknak is adok néhány tippet, akik már elkészült lakhelyük hőháztartásán szeretnének javítani.

Napépítészet, passzív ház, ökoépítészet. Olyan fogalmak, amelyekkel a laikus olvasók talán még nem is találkoztak, pedig érdemes ismerni ezeket az irányzatokat, fogalmakat, hiszen mind egy környezetkímélőbb és gazdaságosabb építkezési formát takarnak. Ebben a bejegyzésben ezeket a fogalmakat járom körül, gyakorlati hasznos példákkal illusztrálva.

napepiteszet-vaillant.jpg

A napépítészet a szolár rendszerek nagyobb hatásfokú használatában is segít. 

 

Ökoépítészet

Ez egy olyan környezettudatos építészeti módot jelöl, amely arra törekszik, hogy az épületek építése, üzemeltetése és elbontása a lehető legkisebb mértékben szennyezze a környezetet. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Például azt, hogy az építés során olyan anyagokat választunk, amelyek előállításához minimális plusz energiafelhasználásra volt szükség, különösen,ha az fosszilis energiahordozókat jelent. A hagyományos építészet ilyen természetes anyagokat használt, gondoljunk csak a jégből épült eszkimó iglukra, a magyar jurtára vagy akár a néhány évszázada még nálunk is általános vert házakra. Az ellenpélda a vasbeton, hiszen az acél előállítása rengeteg nem megújuló energia felhasználásával jár, vagyis az ilyen épületeknek már a megépítése is jelentős környezeti terheléssel jár.

Természetesen a mai kor igényeit már nem elégítik ki a tradicionális építőanyagok, de most is törekedhetünk a jobb hatásfokkal előállított anyagok beépítésére az új házak, lakások megalkotásánál.

 

Napépítészet

A napépítészet a tervezés és a kivitelezés során is arra törekszik, hogy minél jobban hasznosítsa a nap megújuló energiáját, vagyis minél több fényt engedjen be az épületen belülre, úgy, hogy közben nem engedi az energiát kiszökni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az épület tervezése a benapozottság kiszámításával kezdődik, vagyis fel kell mérni, hogy az adott helyen, adott környezeti, domborzati és időjárási viszonyok között milyen tájolás mellett éri majd a legtöbb fény a házat. Egy ilyen számítás nem csak annyit jelent, hogy legyen dél felé a nappali, mert a direkt fény mellett a szórt fénnyel is számolnunk kell, hisz ennek mértéke elérheti vagy akár meg is haladhatja a direkt napfény mértékét éves szinten. E számítás eredményeként megtudjuk, hogy hová kell helyeznünk az üvegfelületeket, hogy azok alkalmazásával energiatöbbletet kapjunk a napfénynek köszönhetően.

 

Passzív ház

A passzív ház olyan épületet jelöl, amely a céltudatos tervezésnek és kivitelezésnek köszönhetően passzív módon használja a környezeti energiát a lakótér fűtésére és hűtésére, vagyis csökkenthető az aktív légkondicionálásra és fűtésre fordítandó összeg. A fűtés viszonylatában a legtöbb esetben ez a napépítészetnél már említett okos napenergia felhasználást jelenti, vagyis az épület megfelelő tájolását, és nagyon jó minőségű, három rétegű, gázzal töltött ablaküvegek használatát. Az ilyen üvegek ugyanis beeresztik a fényt, de nem engedik kiszökni a hőt. Hőszigetelési tulajdonságaik jobbak, mint a hagyományos falazóanyagoké. Hűtési oldalról pedig a megfelelő árnyékolástechnika mellett a jó falazóanyag és falvastagság garantálhatja, hogy az épületen belül nyáron hűvösebb legyen, mint az utcán.

 

+ Tippek

Valószínűleg kevesebben vannak éppen egy háztervezés fázisában, mint azok, akik már a meglévő épület energiahatékonyságán szeretnének javítani, de utóbbi olvasóimnak is sok hasznos ötlettel szolgál a passzív házak rendszere:

- a nyári kánikula kivédésén segít az árnyékolás: redőny, tornác, naptető építése.

- a téli hőveszteség jelentősen csökkenthető, ha az ablakokat modern, több rétegű gázzal töltött üvegűekre cseréljük

- a napenergia passzív hasznosítására kiváló módszer egy jó minőségű üveggel fedett télikert, vagy kis belépő építése.

 

Akit bővebben is érdekel a téma, azoknak ajánlom Kuba Gellért építészprofesszor írásait a témában.

A bejegyzés trackback címe:

https://kazanhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr328460564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.03.15. 01:09:20

Vagy elutazol két hónapra Maldívra...
Bár az kb. ugyanannyiba van, mint egy építkezés. :D
süti beállítások módosítása